Untitled Document
Hírek
2009.12.08. 21:48:13
Változik a megyebajnokság lebonyolítási rendje

A mai napon ülésezett az Intéző Bizottság, amely többek között megtárgyalta a BB SC visszalépése kapcsán a megyebajnokságban kialakult helyzetet. A bizottság megbízta a Versenybizottságot, hogy alakítsa át a bajnoki műsort annak érdekében, hogy fordulónként ne legyen két szabadnapos csapat, illetve a rájátszásban ne maradjon négyes csoport.

Az alapszakasz mérkőzéseit 15 helyett 13. fordulóban kell lejátszani úgy, hogy a korábbi fordulókban hiányzó találkozókat lehetőleg hétközben, illetve az érintett csapatok igényei szerint játsszák le. Az alapszakaszt követően a rájátszást két hetes csoportban folytatjuk az 1-7. és 8-14. helyekért. A rájátszásban még egy mérkőzést vív minden csapat a csoporton belüli valamennyi ellenfelével.  Ezzel a megoldással marad a tervezett húsz forduló, illetve nem csökken a tervezett mérkőzések száma.

A BB SC eredményeit töröljük. Ezeken kívül valamennyi alapszakaszbeli mérkőzés eredményét a csapatok továbbviszik a rájátszásba.

A szövetség – amennyiben igény lesz rá – december 21-én hétfőn 18 órai kezdette ligaértekezletet szervez a megyebajnokság résztvevői számára. Ezen kötetlen beszélgetés formájában megbeszélnénk az eddigi tapasztalatokat, illetve ötleteket, kéréseket, javaslatokat várunk. Kérjük a csapatvezetőket, hogy részvételi szándékukat a keleur@gmail.com e-mail-en jelezzék!

Copyright © Somogy Megyei Kosárlabda-szövetség - Design by: www.webgyarto.hu

REKLÁM