Untitled Document
Hírek
2011.10.14. 10:01:12
Játékvezető küldés - 1. forduló + Közlemények
Az SMKSZ JB 2011. október 13-án 18:00-tól sikeresen megtartotta a megyében tevékenykedő kosárlabda-játékvezetők éves továbbképzését. A mintegy 2 órás képzésen a JB ismertette az elmúlt évad tapasztalatait, elvárásokat a játékvezetők felé a 2011-12-es szezonra, az utánpótlás játékvezetők helyzetét. A működés feltételeként kitöltött szabály-, és mechanikateszt mellett szó volt a játékvezetők jövőbeni ellenőrzéséről, valamint egy FIBA videókkal, játékszituációkkal szemléltetett előadást is megtekinthettek a jelen lévők, mely a
2008-as, és 2010-es év szabályváltozásainak gyakorlati tapasztalatait hivatott bemutatni.

Sajnálatos módon sem az elnökségi tagok közül, sem a csapatok felől nem érkezett résztvevő a
meghívás ellenére, pedig közös munkának, és az egységes szemlélet kialakításának remek lehetősége lett volna ez a továbbképzés.

Mindezektől függetlenül a JB - egyfajta gesztusként - közzéteszi azt az "Értékelő lap"-ot, amelyet azzal a szándékkal készített, hogy a megyei bajnokságban lévő csapatok aktívan részt vehessenek a jobb játékvezetés kialakításában, illetve az észlelt problémák kijavításában. (Letöltések menüpont - Értékelő lap)

A játékvezetői díjak nem változtak.

Ezúton kérjük a tisztelt Versenybizottságot, hogy a megyei fordulók alkalmával ismertesse a hivatalos asztalszemélyzettel a jelenleg érvényben lévő 14-24 másodperces szabályokat, mert azokat az első fordulótól kezdve a játékvezetők alkalmazni és betartatni fogják. Kérjük továbbá, hogy a technikai feltételeket (csapathibák jelzésére szolgáló eszköz, váltakozó labdabirtoklás iránya) pótolják-ellenőrizzék.

Felhívjuk a tisztelt csapatok figyelmét, hogy a VB közleménye és a versenykiírás alapján csoportos játékengedély hiánya esetén az érintett csapat nem léphet pályára. A játékosok érvényes sportorvosi vizsgálat hiánya nélkül még saját felelősségre sem vehetnek részt a mérkőzésen. A sportorvosi igazolások (régebben: egyéni játékengedély) csoportos hiányakor a következő ún. szövetségi napon a dokumentumokat be kell mutatni a Versenybizottságnak. Ebben az esetben a mérkőzést le kell játszani.

SMKSZ JB

Megyei bajnokság
2011. október 15. (szombat)
Táncsics Gimnázium
09:00 Kaposplast Mágusok – KASI (Söjtöry T. - Meggyes P.)
10:30 Henger – Tamási (Fábián Sz. - Lakos K.)
12:00 Zrínyi-KE – Meló-Diák (Réti A. - Csapó G.)
13:30 Tüskevár - Volga (Zsigmond I. - Lakos K.)

2011. október 15. (szombat)
Somogyjádi Sportcsarnok
15:30 Somogyjád – ATM-VTP (Csapó G. - Meggyes P.)

UP-küldés
2011. október 14. (péntek)
Kaposvár, Gyakorló Ált isk.
16:00 Kaposvár - Körmend (Bartics P. - Deák Zs.)
FFI U18 bajnokság

2011. október 15. (szombat)
Kaposvár, Városi sportcsarnok
13:30 Kaposvári KK - Jászberény (Fábián Sz. - Söjtöry T.)
NB1. Utánpótlás mérk.

2011. október 15. (szombat)
Marcali, Városi sportcsarnok
10:00 OKB fiú 4 mérk.
Koncsek B. - Bartics P. - Deák Zs. (Nagy L.)
Fiú kadett bajnokság

2011. október 16. (vasárnap)
Nagykanizsa, Dr. Mező Ferenc Gimnázium, Platán sor 3.
OSB leány forduló F csoport
10:00 Soproni Darazsak - Kanizsa DKK
12:00 Kanizsa DKK - Tatabányai KC
15:00 3. helyért
17:00 Döntő
Serdülő leány bajnokság
Csabai Máté - Fábián Sz. - Bartics P. (Nagy L.)
 
Diákolimpia
2011. október 13. (csütörtök)
Táncsics Gimnázium
12:00 Táncsics - Gyakorló (Bartics P. - Réti A.)
VI.kcs fiú mérkőzés
 
2011. október 14. (péntek)
Gyakorló Ált. Isk.
12:00 Gyakorló - Eötvös (Koncsek B.)
Amatőr fiú
 
2011. október 20. (csütörtök)
Gyakorló Ált. Isk.
12:00 Gyakorló - Noszlopy (Bartics P.)
fiú amatőr


Gépjármű elszámolás
60/1992. Korm. rendelet alapján meghatározott fogyasztási normák:

(2) A benzinüzemű személygépkocsi alapnorma-átalány mértéke a beépített motor hengerűrtartalma

szerint:
a) 1000 cm3-ig            7,6 liter/100 km
b) 1001-1500 cm3-ig    8,6 liter/100 km
c) 1501-2000 cm3-ig    9,5 liter/100 km,
d) 2001-3000 cm3-ig   11,4 liter/100 km
e) 3001 cm3 felett      13,3 liter/100 km.

(3) A gázolajüzemű személygépkocsi alapnorma-átalány mértéke a beépített motor

hengerűrtartalma szerint:
a) 1500 cm3-ig            5,7 liter/100 km
b) 1501-2000 cm3-ig    6,7 liter/100 km
c) 2001-3000 cm3-ig    7,6 liter/100 km
d) 3001 cm3 felett       9,5 liter/100 km.

Utazási költségtérítés: APEH elszámolás szerint
2011. október 1-je és október 31-e között alkalmazható üzemanyagárak:

ESZ-95 ólmozatlan motorbenzin 385 Ft/l
Gázolaj 372 Ft/l

Távolságok:
Somogyjád 20km
Nagyatád: 50km
Tamási: 70km
 
Copyright © Somogy Megyei Kosárlabda-szövetség - Design by: www.webgyarto.hu

REKLÁM